Dorombolva hajtja fejét Csumi cica lábadozó gazdája mellkasára, mintha még a szívdobbanását is ellenőrizni akarná.
– A baleset óta nagyon félt engem – mosolyog Zoltán, miközben feleleveníti a szörnyű szombat estét, amikor hajszálon múlott az élete. – Az ágyon feküdtem, félálomban, mikor Csumi egyszer csak a mellkasomra ugrott, és szokatlanul furcsán nyávogott. Én magam nem éreztem semmi. De ő láthatóan figyelmeztetni akart valamire, mert addig bökdösött, dörgölte a fejét, míg fel nem keltem.
Ám amint Zoltán kibújt az ágyból, kellemetlen meglepetés érte: a jobb lába egyáltalán nem,míg a jobb keze alig mozgott már.
– A feleségem rögtön hívta az orvost, aki a mentőket riasztotta. Bevittek a kórházba, az orvosok rögtön az intenzív osztályra irányítottak, ahol kiderült, hogy súlyos stroke-ot kaptam. Két hétig voltam kórházban, ahol folyamatosan gyógyszereztek. De hála Csuminak, az orvosoknak és a mentősöknek, ma már kutyabajom, még csak nem is sántítok – lelkendezik Zoltán, akinek az orvosok elmondták: bizony rosszabbul is járhatott volna, ha nincs kéznél éber macskája.
Zoltán szerint Csumi így hálálta meg, hogy egykor ő mentette meg a cica életét.
– A lányom macskája volt, de nem szobatiszta, ezért a padlásra száműztük, ahol megbetegedett. Akkor megsajnáltam, és törött, gipszelt lábbal is elvittem az orvoshoz. Azóta hűséges hozzám, mintha folyamatosan vissza akarná fizetni azt az orvosi kezelést. Mindennap velem alszik, és már az életem is neki köszönhetem.
B. B.
Csumi mentette meg Zoli életét
Forrás: http://www.borsonline.hu/news.php?hid=39135%2Fmacskaja-mentette-meg-zoltan-eletet
Perceken múlott Inhof Zoltán élete. Ha a macskája nyávogásával nem figyelmeztette volna az ágyban fekvő férfit, Zoltán talán észre sem vette volna, hogy agyvérzést kapott.
Perceken múlott Inhof Zoltán élete. Ha a macskája nyávogásával nem figyelmeztette volna az ágyban fekvő férfit, Zoltán talán észre sem vette volna, hogy agyvérzést kapott.