Betöltés...
 

Egy nap Taliándörögdön - Településünkön forgatott az ATV Hazai Turizmus című műsora

Taliándörögdön vendégül láttuk az ATV Hazai Turizmus című műsorának stábját 2011 márciusában. A stáb egy teljes napot töltött a faluban, ahol a Klastromnál, a Római-Katolikus plébánián, a Baksában és a település utcáin forgattak, kísérletet téve arra, hogy a TV nézőknek lehetősége nyíljon megismerni a település értékeit, hagyományait és hangulatát.

Farsangi mulatság Taliándörögdön

A közösségi házban február 19.-én került megrendezésre a farsangi mulatság. A műsorban felléptek a szomszédos településről, Öcsről, a tollfosztó és asszonyok és polgármester úr is, aki vicceivel, na és borával is kedveskedett. Az öcsi dalok és mókás történetek után lépett fel a Dörögdi Népdalkör apraja és nagyja, nagyon nagy sikert aratva.

Megjelent a Dörögdi Hír első száma

A tavaly évi novemberi település stratégiai fórumon közös döntés született arról, hogy ismét legyen egy újság, melyben a település lakosai értesülhetnek az önkormányzati hírekről, programokról illetve a különböző civil szervezetnek lehetősége nyílik, hogy bemutatkozzanak. Az elmúlt önkormányzati ciklus működése kapcsán megfogalmazódott az a fontos feladat, hogy az új ciklusban erősíteni kell a kommunikációt, remélhetőleg a Dörögdi hír ennek a megfelelő médiumává növi ki magát.

Nagycsaládosok szilveszteri mulatsága

Településünkön már 13 éve működik sikeresen az Árvácska Nagycsaládos Egyesület. Igyekszünk programokat szervezni, ahol a családok együtt tölthetik a szabad idejüket.
Utolsó nagy zártkörű rendezvényünk szilveszterkor volt a Közösségi Házban 85 fő részvételével. Megtisztelt bennünket polgármester úr és felesége de a szomszédos falukból is jöttek családok, akik úgy döntöttek, hogy velünk töltik az év utolsó napját. A helyi fiatalok vidám kán-kán táncot adtak elő fergeteges sikerrel, a nyugdíjas klub tagjai pedig ötletes jelmezükkel színesítették az estét. Köszönet nekik érte!


A helyi fiatalok kán-kán bemutatója

A program során volt még süti verseny és tombola értékes nyereményekkel. Éjfélkor pezsgővel és virslivel zártuk a 2010-es esztendőt és persze külön elismerés jár zenészünknek is, aki hajnalig húzta a talpalávalót.
Szeretnénk köszönetet mondani mindenkinek, aki segített és támogatott minket egész évben és reméljük, hogy az eljövendő esztendő is hasonló összetartással és sok jó programmal telik.

Eredményekben gazdag és boldog új évet kívánunk mindenkinek!

Lázárné Paksi Etelka

A lótartás rejtélyei, fortélyai - ahogyan két dörögdi szakértő látja a helyzetet

Szombaton a Klastrom kocsmában találkoztunk Janival és Mikivel, akikkel a lótartásról beszélgettünk és sok hasznos és érdekes információt megtudtunk arról, hogy milyen típusú lovakkal foglalkoznak, hogyan kell elnyeríteni azt, hogy "Jó reggelt!", mitől ijednek meg a lovak és miért fontos, hogy folyamatosan beszélgessünk velük.